MENÜ

Lüszi és Lili
Szeretem a lovakat!!!!

                                                                           Lovak

 

A (Equus caballus) az emlősök (Mammalia) osztályának a páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjéhez, ezen belül a lófélék (Equidae) családjához tartozó faj. Ma már csak háziasított vagy háziasítottból visszavadult formáiban ismert. Legközelebbi rokona a vadló (Equus ferus). Egyes nézetek szerint a ló és a vadló egyazon faj, az Equus ferus eltérő alfajai. Ebben az esetben a fogalmát tágabban használhatjuk, amelybe beleértjük a vadlovat is, amelytől a háziasított alfajt a háziló névvel különböztethetjük meg (Equus ferus caballus).

 

 

 

Színek

A ló szőrének színe attól függ, hogy bőre mennyi pigmentet, vagyis természetes festékanyagot tartalmaz. Szinte minden lónak és póninak sötét a bőre, kivéve a fehér jegyek helyén, például a fejen vagy a lábvégeken, ahol a bőr rózsaszínű, egész testükön. Általában amit fehér lónak mondunk, az valójában szürke. Ezeknek is sötét a bőre, ami azonban csak az orrtájékon látszik.

  • Alapszínek: fekete, pej, sárga és fakó
  • Kevert színek: deres, szürke és tarka

A korral a lovak színe is változni szokott. A szürke lovak sötét színűnek születnek, majd egyre több fehér szőrszáluk nő, és idővel egészen fehérnek tűnnek. Egyes szürkék szőrében idős korukra sötét, általában barna pettyek jelennek meg. Az ilyen lovat legyes szürkének nevezzük. A fekete a pej és a sárga színű lovaknál is előfordul, hogy a szőrzetükben, sörényükben és farkukban ősz szálak jelennek meg.

Alapszínek

Fekete:

  • A fedőszőre fekete, sörényével és farkával együtt.
  • Nyári fekete: a fejen, a hason és a horpaszon a szőrzet sötétbarna, a hosszúszőrök (sörény, farok) feketék.

Pej:

  • Sima pej: testén a szőrzet a barna különböző árnyalata, a sörény, a farok és a lábvégek feketék.
  • Világos pej: szőre világosbarna, sárgás árnyalatú.
  • Sötétpej: szőre egész sötétbarna, a has alján világosabb árnyalatú.
  • Gesztenye pej: vöröses árnyalatú barna szőrzet, a hosszúszőrök és a lábvégek feketék

Sárga:

  • Sok árnyalata van. A farok, a sörény lehet sötétebb vagy világosabb.
  • Májsárga: a ló színe sötét mélysárga; a farok, sörény és a lábvégek hasonló színűek vagy egy árnyalattal sötétebbek, mint a fedőszőr, fekete szőrszál sehol nem található.
  • Palomino:a fedőszőrök aranysárgák, a farok és a sörény pedig szalmasárga, kívánatosabb a minél világosabb színű.

Kevert színek

Deres:

  • Vércsederes: sárga fedőszőrbe fehér szőrszálak keverednek.
  • Pejderes: barna fedőszőrbe fehér szőrszálak keverednek.
  • Vasderes: a szürke fedőszőrzetbe fehér szőrszálak keverednek.
  • Almásderes: a fehér színű szőrön kerek szürkés foltokat formáz a szőr színe.
  • Fecskederes: a fehér színű szőrön kerek barnás foltokat formáz a szőr színe (Békés megyei változat).

Szürke: A fehér szőrű lovakat hívják szürkének, mert csikókorukban szürkén születnek és utána világosodnak ki, de bőrük szürke marad. Az igazi fehér lovat albínónak hívják, ők fehéren születnek és bőrük rózsaszín - szemük általában csókaszem.

  • Szeplős- vagy legyesszürke: világosszürke alapon sötét, általában barna pettyes.
  • Almásszürke: szőrében fekete és fehér kör alakú foltok vannak.
  • Acélszürke: a ló fekete fedőszőrzetén át elővillannak a fehér szőrszálak.

Tarka:

  • Sárgatarka: fehér szőr alapon sárga foltok
  • Feketetarka: fehér szőr alapon fekete foltok
  • Párductarka: a ló fehér szőrét barna vagy fekete foltok tarkítják.
  • Pejtarka: fehér szőr alapon pej foltok
  • Szürketarka: fehér szőr alapon szürke foltok

 

 

Szemszínek

A lovak többségének barna a szeme

A lovak szemszínét, ugyanúgy, mint a szőrzetükét, a pigment mennyisége határozza meg. Többségükben - mivel a bőrük sötét - barna szeműek. Előfordulnak világos szeműek is, az albínók és néha a tarka lovak esetében. Az appaloosa fajtájának pedig mindig kilátszik a szeme fehérje. Létezik az úgynevezett "csókaszem", amikor a normális szemszínhez kékes-fehéres alakzat társul.

  • Barna szem: az írisz sötétbarna, az íriszt körülvevő szemfehérje pedig csak akkor látszik ki, ha a ló ijedt vagy valamiért haragos.
  • Világos szem: lehet világoskék vagy piros. A világos szín nem befolyásolja a ló látását. A világoskék vagy a piros szemű lovat csókaszeműnek, illetve emberszeműnek hívják.

Pataszínek

A lovak patájának, vagyis a szarunak a színe összefügg a pata fölött levő szőrzet színével. A sötét szőrű lábakon a pata is sötét, palaszürke színű. A kesely lábon a pata világos, viaszsárga színű, amit viaszolt patának neveznek. Az is előfordul, hogy egy lónak különböző színű patái vannak - ezt sávolt viaszolt patának hívják. Sokak szerint, minél világosabb a pata színe, annál gyengébb, de állatorvosi tanulmányok ezt nem erősítik meg.

 

Jegyek

A ló jegyei azok a jegyek, amelyek segítségével a lovat azonosítani lehet. A jegyeket a ló személyazonossági okmányaiba be kell vezetni.

Elsődleges jegyek

A fejen előforduló jegyek

  • A képen a felső sorban 1-6-ig
  1. Hóka: a homloktól az orrig vastagabb fehér sáv húzódik.
  2. Orrcsík: keskeny fehér csík homloktól az orrig.
  3. Orrfolt: rózsaszín folt az orron.
  4. Ferde hóka: keskeny fehér ferde csík a homloktól az orrig.
  5. Megtört hóka: keskeny szakadozott megtört fehér csík a homloktól az orrig.
  6. Lámpás: a homloktól az orrig fehér sáv húzódik, ami túllóg a szemen. Előnézetből olyan, mintha a ló feje fehér lenne. Békaszáj, mindkét ajak rózsaszín, és fekete foltok vannak rajta.
  • A képen az alsó sorban 1-6-ig
  1. Tűzött homlok: a ló homlokán pár szál fehér szőrszál található.
  2. Csillag: szabályos alakú fehér folt a homlokon.
  3. Orrhátra nyúló csillag
  4. Virág: a homlokon szabálytalan fehér folt van.
  5. Piszra: fehér színű folt az orron.
  6. Tejfeles száj: a ló mindkét ajka fehér.
  • Fehér felső ajak: a ló felső ajka fehér.
  • Fehér alsó ajak: a ló alsó ajka fehér.
  • Szárcsa: rózsaszín folt az alsó ajakon.

A lábon előforduló jegyek

A lábon két fő jegytípus lehetséges a harisnyás és a kesely. A foltok általában fehérek.

  • A kép felső sorában 1-3-ig
  1. Harisnyás: a ló lába elülső lábtő izülettől lefelé kesely
  2. Félszár kesely
  3. Szár alsó harmadáig kesely
  • A kép alsó sorában 1-3-ig
  1. Csüdben kesely
  2. Pártaszélen kesely                                                                                                              
    A ló jegyei a fejen: Felső sor 1-6-ig, Alsó sor 1-6-ig
    Jegyek a lábon. Felső sor 1-3-ig, Alsó sor 1-3-ig
  • Sarokvánkosban kesely: a ló sarokvánkosában (közvetlen a pata fölött hátul) fehér folt.
  • Csüdben kesely: a ló csüdje (a bokán aluli rész) fehér.
  • Bokán felül kesely: a fehér rész kicsivel a ló bokáján felülre ér.
  • Pártán felül kesely
  • Csűdig kesely: a ló csűd izületéig fehér.
  • Félszár kesely: a ló szárának (a csűd és a elülső lábtőizület/hátulsó lábtőizület (csánk) közötti rész) feléig fehér a láb.
  • Szárkesely: a ló lába a lábszára tetejéig fehér.
  • Harisnyás: a ló lába elülső lábtőizülettőltől felfelé kesely
  • Pártában kesely: a ló pártáján (a pata fölötti rész) fehér.
  • Mindkét sarokvánkosban kesely
  • Foltos kesely: a ló félszárban vagy szárban kesely lábán sötétebb foltok vannak.
  • Hermelinkesely: a ló csűdön felül kesely lábán sötétebb foltok vannak.

A lábon úgynevezett Zebracsíkok is előfordulhatnak. Ezek a sötét szőrrel fedett gyűrűk a lovak ősi eredetére utalnak, s a rejtőzködésben játszottak szerepet.

 

 

Másodlagos jegyek

  • Forgó
  • Sérülés
  • Sütés[2] A lovat csikókorában beégetett bélyegekkel jelölik meg, a jelölést 2000 óta a Csikóbélyegzési jegyzőkönyvben rögzíteni kell.

Lószínek

A ló színét az adja, hogy milyen színű a szőre. Ez a szín pedig attól függ, hogy a ló bőre mennyi természetes festékanyagot, pigmentet tartalmaz. Általában a lovak bőre sötét, kivéve a fehér jegyek helyén, így például a fejükön vagy a lábuk végén, ahol is a bőr rózsaszínű. A bőr sötét színe az orrtájakon látszik a legjobban. A lovak színe korukkal együtt változhat, szőrük kifehéredhet, vagy foltok jelenhetnek meg rajta. Különböző nyelvekben a lovak színének elnevezései jelentősen eltérnek. Például a magyar nyelv megkülönbözteti a derest és a szürkét, a német nyelv azonban nem (schimmel), az angol nyelvben a pej világosabb és sötétebb változatára van külön szó (bay és brown).

Vannak alapszínek és kevert színek, a magyar nyelvben a színes és a fehér szőrök aránya szerint is van megkülönböztetés:

  • tűzött - ha a színes fedőszőrök között kevés fehér szőr látható
  • deres - ha a fehér szőr már jóval több, de a színes még uralkodik
  • vércse - ha a törzsön 50%-nál több a fehér szőr
  • tarka - ha nagy fehér foltok színesekkel váltakoznak

Genetikai formulák és szín meghatározása

W Fehér
G Szürke
E, A, CC, dd, gg, ww, toto Barna Pej
E, aa, CC, dd, gg, ww, toto Fekete
ee, aa, CC, dd, gg, ww, toto Vöröses sárga vagy Gesztenye
E, A, CCr, dd, gg, ww, toto Szarvasbőr
ee, CCr, dd, gg, ww, toto Aranysárga (Palomino)
ee, CrCr Cremello
E, A, CrCr Perlino - bőr rózsaszínes, szem kék, szőr fehér vagy krémszínű, sörény és farok sötétebb, rozsdaszínű vagy narancsárnyalatú
E, A, CC, D, gg, ww, toto Sárgaderes
E, aa, CC, D, gg, ww, toto Szürkederes
E,A,CC,D Pejderes
ee, CC, D, gg, ww, toto Meggyderes
gg, E, aa, CC, dd, RN Aranyderes
gg, E, A, CC, dd, RN Aranyderes
gg, ee, CC, dd, RN Aranyderes
gg, E, A, CCr, dd, RN Szarvasbőr Aranyderes
gg, ee, CCr, dd, RN Palomino Aranyderes
gg, E, A, CC, D, RN Szarvasbőr Roan (Red Roan)
gg, E, aa, CC, D, RN Mouse Dun Roan, Grulla Roan, or Blue Roan
gg,ee, CC, D, RN Red Dun Roan (Red Roan)
gg, E, A, CC, dd, gg, ww, TO Pej
gg, ee, CC, D, gg, ww, TO Red Dun
gg, Ch, ee, aa, CC, dd, gg, ww, toto Gold Champagne
gg, Ch, E, A, CC, dd, gg, ww, toto Amber Champagne
gg, Ch, E, aa, CC, dd, gg, ww, toto Classic Champagne
gg, Ch, ee, CcrCcr Ivory Champagne
gg, E, aa, CC, dd, TO, Sb Black Sabino-Tobiano
gg, E, aa, CC, dd, TO, O Black Tobiano-Overo
ee, CCr, dd, gg, ww, TO Palomino Tobiano Paint
gg, ee, aa, CC, dd, TO, Spl Red Tobiano-Splash

Nemzetközi színkódok

  • b = Bay
  • bl = Black
  • br = Brown
  • ch = Chestnut
  • d = Dark
  • l = Light
  • lv = Liver
  • pal = Palomino
  • r = Roan
  • bksk = Buckskin

Alapszínek

 

Albinó ló
Fekete ló
Palomino
  • Fehér vagy Albínó
    • Selyemfehér vagy keselyfehér, a fehér ló születésétől fogva fehér színű. Bőrében nincs festékanyag, a patái viaszsárgák, az ajkai hússzínűek. Albínónak is nevezik.
    • Patyolattiszta
    • Ezüstfehér ez a szín a korral alakul ki.
  • Fekete- ha a ló sörénye és farokszőrzete, valamint fedőszőre is egyaránt fekete
    • Hollófekete
    • Almázott koromfekete
    • Bársonyfekete
    • Bogárfekete
    • Nyárifekete: télen, a festékanyag megfogyatkozása következtében a szőrök enyhén barnásvörös árnyalatúak, nyáron azonban a fokozottabb pigment termelés miatt, a sima rövid szőrök fénylő feketének látszanak
  • Fakó- a fedőszőrzet sárga vagy nagyon halvány barna és a hosszú szőrzet fekete, a legősibb lószín
    • Mosottsörényű fakó
    • Kendersörényű fakó
    • Tajték fakó
    • Varjúfakó
    • Gerle fakó
    • Egérfakó
    • Hamvasfakó
    • Farkasfakó
    • Izabellafakó: annyiban egyezik a fakóval, hogy az alapszőrzet világosbarna vagy sárga, a sörény és farokszőrzet azonban fehér, azaz "szőke". A palomino lófajta színe, sokszor fehér jeggyel párosul.
    • Zsufafakó: világossárga fedőszőr, sötétszürke hosszúszőr
    • Fátyolfakó: a fedőszőrök egészen világos árnyalatúak, a hosszúszőrök majdnem fehér színűek
    • Rozsdafakó
    • Cserfakó
    • Toronyi-fakó
    • Pálfi-fakó
  • Pej - ha a fedőszőr barna és a sörény fekete, akkor a ló pej
Pej mén (Overdose)
    • Meggypej
    • Szattyánpej
    • Mogyorópej
    • Gesztenyepej
    • Sötétpej
    • Világospej vagy Fehérpej
    • Hópej
    • Pirospej
    • Tüzespej
    • Tulipiros pej
    • Meggypej
    • Cseresznyepej
    • Mogyorópej
    • Szattyánpej
    • Fakópej
    • Barnapej
    • Pejderes
    • Vöröslábú pej
  • Sárga- ha a sörény barna, akkor a ló sárga, a hosszú és a fedőszőrök a világossárgától a sötétbarnáig váltakoznak, a bőre palaszürke
    • Aranysárga
    • Vörössárga
    • Sötétsárga
    • Agyagsárga vagy Szennyessárga
    • Májsárga
    • Bronzsárga
    • Izzadtsárga
    • Fátyolsárga vagy Kenderfarkú sárga
    • Szögsárga vagy Szénsárga
    • Őzelt sárga
    • Koromsárga
    • Sárgafakó

Kevert színek

  • Deres- ha a ló olyan, mintha belepte volna a dér, mert fehér szálak bújnak meg a teste rövid szőrei között
    • Vércsederes: sárga fedőszőrbe fehér szőrszálak keverednek.
    • Pejderes: barna fedőszőrbe fehér szőrszálak keverednek.
    • Vasderes: a szürke fedőszőrzetbe fehér szőrszálak keverednek.
    • Almázott: a fehér színű szőrön kerek szürkés foltokat formáz a szőr színe.
    • Feketevércse
    • Sárgavércse
    • Pejvércse
  • Szürke
    • Szeplős- vagy legyesszürke: világosszürke alapon sötét, általában barna pettyes, mintha ellepték volna a legyek
    • Almásszürke vagy Almázott szürke: szőrében fekete és fehér kör alakú foltok vannak.
    • Acélszürke: a ló fekete fedőszőrzetén át elővillannak a fehér szőrszálak.
    • Pisztrángszürke
    • Daruszürke vagy Daruszőrű
    • Ezüstszürke
    • Palaszürke
    • Mézszürke
    • Seregélyszürke
  • Tarka- ha a ló testén fehér és szines foltok váltakoznak
    • Sárgatarka: fehér szőr alapon sárga foltok
    • Feketetarka: fehér szőr alapon fekete foltok
    • Párductarka: a ló fehér szőrét barna vagy fekete foltok tarkítják.
    • Pejtarka: fehér szőr alapon pej foltok
    • Habostarka
    • Agáttarka
Appaloosa
  • Appaloosa- a ló fedőszőre fehér vagy halvány szürke, barna, sárga vagy fekete pettyekkel tarkítva. A sörény és farok szőrzet többnyire fehér, legelterjedtebb a fekete test, a faron pöttyös vagy fehér szőrrel, de van sötét testű halványabb foltokkal és jegyekkel és fehér testű az egész testen feket pötttyökkel is.
    • Hópehely mintás
    • Takaró mintás
    • Leopárd mintás
  • Pinto - pöttyös ló, rendelkeznie kell legalább 95 cm2 rózsaszín bőrfelülettel, fehér szőrrel a testén, illetve két évesnél idősebb lovak esetében a fej bizonyos részein.
Pinto
  • Cremello - krémszínű, a ló bőrében és pataszarujában nincs pigment, és sörénye, farka és rövid szőrei krémfehérek

 

Egyéb jegyek

Cremello

A hát jegyei, ismertetőjegy a szíjalt hát, ami a gerincélen végigfutó sötét csík. Pigmenthiányos bőrfolt, szőrforgó, mely többnyire kör alakú, amikor a szőrszálak egy kis területen, csigavonalban nőnek. A lovat csókaszeműnek hívjuk, ha szemének színe az írisz pigmentszegénysége miatt kékesfehér. A lámpás lovak egyik szeme gyakran csókaszem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szavazás

Neked melyik lo tecik joban???
Kincsem
Overdose
Asztali nézet